Landlord, ahogy az angol mondja, vagyis földesúr, ha már
ispánjaink, meg vármegyéink vannak… A nászutunkon Skóciában tettünk körutazást,
aminek az egyik fontos és általunk nagyon várt pontja az Islay szigeti megálló
volt. Ez a sziget a jóféle skót whiskey-k főzdéjében kicsit sem szűkölködő
térség. Kifejezett célunk volt a Laphroaig főzde meglátogatása (a füstölt
tőzegtől istállósízű lé nagy kedvencünk volt) ugyanis minden megvásárolt
üveghez egy kis kódszámmal ellátott cetlit mellékelnek, amit ha beregisztrálsz
a főzdénél bejegyzett földtulajdonosa lehetsz egy négyzetláb skót földnek. Igen,
jól olvastad, egy négyzetláb! Mind ezt egy gumicsizmával megközelíthető,
mocsaras, tőzeges területen lehet birtokba venni, sok százezer másik boldog
tulajdonossal egyetemben. Azt hiszem itt ültettük el magunkban azt a
gondolatot, hogy nem lenne rossz földesúrnak lenni egy kicsivel nagyobb és egy
kicsivel kevésbé mocsaras földdarabon.
A telekkeresésről szeretnénk néhány gondolatot megosztani, amibe mi is beleszaladtunk, és amire nekünk is útközbe nyílt rálátásunk. Remélhetőleg segítségére lesz és lerövidíti az utána járós köröket azoknak, akik éppen ebben a folyamatban vannak. Kezdjük a legelején. Fogj egy nagy térképet, egy pénzérmét, dobd föl és ahova leesik, kezd ott a keresést.. VAGY! Nyilván ha építkezésre szánja az ember magát már megvan az elhatározás, hogy miért választ egy adott térséget, vagy települést. Ha munka miatt akkor jó az infrastruktúra és közlekedés, ha családi szempontok, akkor jó helyen van iskola, óvoda, vagy csak elköltözött az egyetlen jó babysitter, és kénytelen vagy utána menni, mert hát, na...
Amennyiben van egy kiszemelt telek, és az ára is nem két vagyon, akkor el lehet kezdeni a kutakodást. Itt rögtön érdemes megemlíteni, hogy ha csak nem a magyar bürokrácia született Sherlock Holmesa vagy, jobban jársz, ha egy építész segítségét kéred. Négy témakörre osztottam az ismeretlen telekkel kapcsolatos kutakodási útvonalat.
Az első és legkönnyebben összeszedhető infócsomag az önkormányzatok honlapján fellelhető jogszabályi előírások (HÉSZ, TAK, TKR). Ezek a részletek rögtön döntő súllyal bírhatnak a választás folyamatában, ugyanis a telek maximális beépíthetőségéről, jellegéről, a telket érintő övezetekről, kötelezettségekről (pl. régészeti terület, nekünk sikerült ebbe is belenyúlnunk) szólnak. Az ilyen módon összeszedett keresési eredményeket érdemes kiértékelni és ha már úgyis kéznél van egy építész, előzetesen átrágni, hogy az igényeink mennyire összeférhetetlenek a telek adottságaival. És akár olyan triviális dolgokra is gondolni kell, hogy egy olyan utcában, ahol minden háznak kék zsalugátere és piros cserépfedése van (nem véletlenül, hát milyen jól néz már az ki) nem fog átmenni a főépítészen, hogy nekünk nem kell zsalugáter, meg a toronyra inkább palaszürke fedés menne...
A második rétege a kutatásnak, amihez még mindig nem kellett a székből a számítógép elől felkelni, hogy megtudjunk dolgokat a telekről a közművek kérdése. Víz, csatorna, elektromos hálózat, gáz, távközlési szolgáltató, az újkori apokalipszis lovasai. Az eközmű honlapján elérhető egy térképes adatbázis, ahol tájékoztatást nyerhetünk ki, hogy az adott teleknek milyen közműcsatlakozásai vannak, vagy az utcában milyen lehetőségeink vannak, ha hiányos a telken a repertoár. Az nagy általánosságban elmondható, hogy egy meglévő településszöveten belül ( a választott építési telek körül beépített telkek vannak) nagy bizonyossággal, ha nincs is valamilyen közmű a telken, könnyű szerrel (vagy egy kicsit nehezebben) igényelhető a bekötés. De hogy a pesszimista gondolatokat is megtámogassam, egy ilyen meglévő szituációban is bekövetkezhet az, hogy a hálózat fejlesztés hiányában a mai igényeknek nem megfelelő mennyiségű ellátást igényelhetjük csupán a szolgáltatótól. Amennyiben egy újabb parcellázású, kevésbé, vagy egyáltalán nem beépített területről van szó, ott már más a helyzet. Itt a kulcsszó a hosszútáv lesz. Jellemző az újonnan kialakított parcelláknál, hogy létrehoznak egy társulást, amely a terület infrastruktúra és közmű fejlesztésért felelős társaság, mely társaságnak fizetési kötelezettséggel bír minden telek adott hányadban. Ezek a költségek a telektulajdonost terhelik, akitől szándékozunk megvenni a telket, mely terhet ha még nem egyenlített ki a vételáron felül majd minket fog később terhelni. És ezek után is csak hosszú idő múlva létesülhet gerincvezeték az utcában. Hogy a mi konkrét példánkat is beleszőjem a történetbe, az áramigényléssel éreztük azt, hogy kivéreztetésre játszanak. 2023 januárban igényeltük meg az áramot, ami egyébként jobbra, balra a szomszéd telkeknél már be volt kötve. Néhány alkalmas ügyfélszolgálaton esdeklés némi információért, majd annál több alkalmas telefonos egyeztetés a bekötés megterveztetéséről (jobbról, vagy balról húzzák-e el hozzánk) majd a kötelező 30-60 napok kivárása, mert jó munkához idő kell, 2024 októberében be is kötötték sikeresen az áramot. Záróakkord: a címet elírták a 926-dik papíron, így előző hónapban felszólítást kaptam mert egy nem létező címre mentek addig az értesítések. Na, hát így …
A harmadik információs kör a tulajdon viszonyok kérdése, a jogi háttere a teleknek. Még ehhez sem feltétlenül szükséges útra kelnünk, hogy kiderítsünk dolgokat a telekről. A helyrajzi szám és vagy cím ismeretében lekérhető egy telek tulajdoni lap másolata, amely tartalmazhat beszédes információkat a telekkel kapcsolatban. Ilyen lehet például egy szolgalmi jog, vagy rendezetlen birtokviszonyok, amik megnehezíthetnek egy esetleges adás vételi folyamatot. Ebben a körben már érdemes felvenni a kapcsolatot a tulajdonossal, aki remélhetőleg minden szükséges információval rendelkezik, és át is adja azokat.
A negyedik és egyben legfontosabb ismerkedési lépés, ha empirikus módon szerzünk tapasztalatot, és nem csak az ingatlanhirdetési fotók alapján, ahol valamiért a telek végében lévő szemétégetőről csak kikockázott részletek voltak felrakva. Menj oda, szagolj a levegőbe, hallgasd meg a zajokat, ha van lehetőség menj el napsütéses és esős időben is! Érdemes a helyiekkel is beszélgetni, a pletykarovat tud a legérdekesebb információkkal szolgálni („pedig olyan rendes ember volt”). A keresgélésünk során sok telekre mondtunk nemet a keresési körök valamelyik fázisában, Nem költöztünk cefre gyár mellé, tojáspor készítő üzem mellé, árnyékot képező építkező szomszéd mellé, vakcina üzem közelébe, rosszindulatú, tujadoni hányaddal rendelkező bácsi telkére, időszakosan vízhiányos településre, és még lehetne sorolni… De mi például örülünk, hogy szoktunk szamárbőgést hallani, az emeletről rálátni egy lovardára, néha eljön egy traktor az utcában, de mondjuk idén már ingatlanadót is kell fizetni. Nem könnyű folyamat, rengeteg kitartást kívánunk és konfliktusmentes egyezkedést!
Kötelezők röviden:
-Helyi építési szabályzat- Önkormányzatok honlapján, vagy Nemzeti Jogszabálytárban.
-Településképi Arculati Kézikönyv- Önkormányzatok honlapján
-Településkép védelmi rendelet- Önkormányzatok honlapján
-Közműtérkép: https://ekozmu.e-epites.hu/ekozmu/#/nyitooldal
-Tulajdoni lap lekérés: https://info.foldhivatal.hu/tknet/eing_elovalaszto6_p.kezdolap







