A legbiztosabb lépés a dolgok közepébe belevágni, in medias res, ahogyan a görög drámák is csinálják. Onnan kényelmesen látható a kezdet, máris néhány konzekvenciával beljebb vagyunk, és van sejtésünk az elkövetkezendőkről is. Meg hát követni a megszokott metódusokat az olyan kispolgári, vagy mi.
Na a lényeg a lényeg, hogy már a legelején kitaláltuk, hogy szeretnénk valami dokumentálható és valóban dokumentált anyagot összeállítani az építkezésünkről. Építkezünk. Családunknak egy családias családiházat, éppen elhagyva a Budapest táblát. Ha minden jól megy, és a szeszélyes áprilisi időjárás nem hoz valami meglepő fagyot és havazást -márpedig jövőhétre ezt jósolták- akkor az emelet fölötti betonfödém alsó zsaluzata fog a napokban készülni, és az ablakos jön felmérni a külső nyílászárók helyeinek méreteit. Itt máris elhelyeztem magamnak egy post it-et egy remek témáról, ami a kivitelezővel és műszaki ellenőrrel folytatott egyidejű, egytémájú kommunikációjáról szól.
És hogy ezek a bejegyzések miért pont a mi interpretációnkból relevánsak az szorul némi magyarázatra. 2009 az év, amikor már pár hónapja jártunk Viktorral, és én közöltem vele, hogy „nekem nem lesz építész férjem”. Ez a mondat elég véletlenszerűnek tűnhetne általában, de mivel mind a ketten az építész karon tanultunk, így volt előzménye a kijelentésnek. A magamnak tett ígéretnek nem tudtam eleget tenni, van férjem, aki történetesen építész, és anno ő is fültanúja volt a kijelentésnek. Minden olyan szakma, ahol a teremtés ereje van egy emberi lény kezében akár egy délibáb, megzavarhatja az ember érzékelését és azt hiheti, hogy az Olympuson egy kicsit feljebb kapaszkodott. Létrehozni a semmiből egy tervet, ami utána emberek életét befolyásoló, szeretett vagy gyűlölt helyszínné válik, az hatalmas felelősséggel járó döntések sorozata. Volt, aztán lett. Megint csak a görög drámák, megszólal a kórus, indulnak az események. 2009-től 9019-ig szép lassan eljutottunk arra pontra, hogy elhatároztuk, megkeressük a helyet, ahol életünk hátra lévő részét eltöltjük. A pandémia kellő rugóerővel töltötte fel az elhatározásunkat, és meg is kaptuk a lökést, hogy elinduljuk a helykeresés útján. 2022-ben megtaláltuk azt a földdarabot, amibe beleszerettünk, majd másfél év tervezés után eljutottunk a végső tervverzióhoz. Hogy erősítsem a görög dráma párhuzamot; hát mi nem kaptunk fonalat Ariadnétól, hogy a bürokrácia labirintusában könnyen elnavigáljunk, és az áramigénylés folyamata felér vagy három Minótaurusszal. Ezek a témák mind- mind egy kis cetlin szerepelnek és a megfelelő ponton kifejtem a tanulságaink és jótanácsaink kíséretében, mert azokból akad. Mi is sok döntési helyzetben kértünk tapasztaltabbaktól javaslatot egy probléma megoldására, reméljük, ez a blog majd másoknak fog segítségül lenni.
Hogy legyen valami kerete is a bemutatkozásnak, készítek egy pillanatfelvételt. A képen egy 30-as éveiben (annak is a második felében) járó kicsit őszülő, kicsit kopaszodó építész házaspár, két eleven, mindig valamin fejét törő gyerekkel, nemüket tekintve fiúk, mindannyian vidámak, a szülők kicsit fáradtak, de szeretnek tervezni, a jövőbe nézni, együtt lenni, tanulni.
Üdvözlettel, Anikó és Viktor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése